Szentendrén itthon vagyok!

Több, mint 30 éve élek Szentendrén, befogadott az itteni közösség, és számomra is fontossá vált a város az évek alatt. Helyi barátokat és társakat kaptam magam mellé, akikkel közösen gondolkodva létrehoztuk a Szentendre Összeköt mozgalmat azzal a céllal, hogy Szentendre értékeit megóvjuk és tovább gazdagítsuk. Közösségünket tovább formáljuk és gyarapítsuk, valamint ahol csak tudunk, segítségére legyünk a szentendreiek számára. Festőművészként az alkotás folyamata számomra soha nem volt öncélú, mindig az engem körülvevő közösségnek, közönségnek alkottam, így mindig is közel állt hozzám a közélet. Szentendrének szüksége van ránk, nekünk az a fontos, ami összeköt bennünket, nem pedig az, ami szétválaszt.

Bereznai Péter

Istentől kapott ajándék az életem, mint egy ékszer, a legnemesebb drágakő, melynek méltó foglalata az örök időket idéző gyönyörű város, Szentendre.

Buhály József

Szeretem Szentendrét.

1969 nyarán láttam meg először, s megszerettem! Elbűvölt! 

A város kis terei, utcái.

Akkor minden  utcát, sikátorát lefestettem.

A Képzőművészeti Egyetem elvégzése után, 1979 tavaszától a Régi Művésztelep tagja lettem-, s itt dolgozom ma is.

45 év után is változatlanul szeretem Szentendrét!

A város, a Duna,  a Pilis hegyei-, a Dunakanyar meghatározó a képzőművészeti munkásságom számára.

Weszelits András

Mit jelent nekem Szentendre?

A múltat, a jelent és a jövőt, egyszóval mindent!

Bene Andrásné Erika

Szeretem Szentendrét, mivel életem minden fontos időszaka ide köt. Itt jártam iskolába, itt alapítottam családot, és itt dolgoztam, mint óvodapedagógus.

40 évi szolgálatom utolsó 9 évében a Szentendrei Református óvoda vezetője voltam.

Nagy örömmel tölt el, hogy városunkban több egyházi oktatási, nevelési intézmény is van, és kiemelkedő munkájukkal emelik Szentendre városának oktatási színvonalát.

Nyugdíjas óvodapedagógusként örülök, hogy a kormány kialakította a pedagógusok új életpályamodelljét, nagymamaként pedig örülök a folyamatosan bővülő családtámogató intézkedéseknek.

Vadász Bence

SZENTENDRE

Esteledik.

Bandukolok szerb macskakövekre futó

lampionok fénykarikái között szlalomozva.

Körben a templomok árnyainak keretében,

megsimogat a Duna távolodó susogása.

Németh Erika

A Duna és a Bükkös-patak, a Fő tér és a sikátorok, az éttermek és cukrászdák, a múzeumok, galériák és templomok sokasága jut először eszembe, ha a városomra gondolok. De ugyanilyen fontosak az emberi kapcsolatok is: a találkozások lehetősége a barátokkal, a volt kollégákkal, osztálytársakkal, és legfőképpen a népes családom közelsége, akikkel el sem tudjuk képzelni, hogy máshol éljünk. Számomra a város neve is sokatmondó: emlékeztet a történelmi korokba nyúló gyökerekre és az őseink által ránk hagyományozott értékekre.

Mindezek együtt adják azt a valamit, ami – hajdanában és napjainkban is – oly sokunkat elvarázsol(t) és rabul ejt(ett). Ez a vonzerő akkor tudatosul bennem igazán, amikor pár napra elutazom – már a hazafelé vezető úton elönt egy jó érzés, hogy hamarosan hazaérek. S eszembe jut egy nemrégiben elköltözött ismerősöm, aki fájó szívvel mondta: még a macskaköveket is visszasírja, amelyekbe annak idején belebotlott.